Ranschburg Salamon tudós műveltségű rabbi és a tanítói végzettségű Berl Emília nyolcgyermekes, tisztes szegénységben élő családjába született. A győri bencés rendi Főgimnáziumban érettségizett 1888-ban, majd beiratkozott a budapesti Pázmány Egyetem Orvoskarára. 1895-ben elnyerte ideg- és elmeorvosi diplomáját. Tanulmányai alatt professzorai felfigyeltek tehetségére. Orvosdoktorrá avatását követően az egyetem Laufenauer Károly vezetése alatt álló elmekórtani tanszékének díjtalan gyakornoka lett és bekapcsolódott a tudományos kutatásokba. 1897-ben házasságot kötött Hajós (Hamburg) Irénnel, három gyermekük született. 1898-ban tanulmányutat tett Németországba, Franciaországba és Svájcba. Ennek során Wilhelm Wundt pszichológiai laboratóriumában is megfordult.  Ezt követően Budapesten az orvosegyetemen kezdett dolgozni ideg- és elmeorvosként.

1899-ben Laufenauer professzor megbízásából létrehozta a budapesti egyetem orvoskarán „Psychophyisiológiai Laboratóriumát” – a magyar kísérleti pszichológia első műhelyét. Itt fedezte fel a maga által készített emlékezetvizsgáló műszerrel (mnemométer), hogy az egymáshoz hasonló dolgokat nehezebb megjegyezni, mint a különbözőeket. Ezt a jelenséget homogén gátlásnak nevezte. A jelenség Ranschburg-effektusként vált ismertté a nemzetközi szakirodalomban, és külföldi elismerést hozott számára.

A laboratórium 1902-ben kényszerűen kivált az orvoskar kötelékéből. Ranschburg ekkor magánlaboratóriumot szervezett, amelyet a Gyógypedagógiai Intézet fogadott be (az első magyar kisegítő iskola épületében) 1904-ben. Ez 1906-tól államilag támogatott kutatóhely lett, mint Gyógypedagógiai és Pszichológiai Magyar Királyi Laboratórium. A laboratórium jelentős tudományos műhellyé vált, sokak pályája itt indult (például Szondi Lipót, Schnell János, Vértes O. József, György Júlia, Révész Géza). Ranschburg publikációi, konferenciarészvételei révén nemzetközileg ismertté vált. Az egyetemi magántanári címét 1909-ben kapta meg, a Francia Tudományos és Művészeti Akadémia pedig tagjává fogadta 1910-ben.

Az első világháborúban a perifériás idegsérültek műtéteit irányította a Révész utcai kórházban, a Hadigondozó Tanács tagja volt, felesége és fia pedig önkéntesként szolgáltak. Érdemeit vöröskeresztes és polgári hadiérdemkereszttel, majd a rendkívüli egyetemi tanár címmel ismerték el 1917-ben. Már 1905-ben elhatárolódott a radikális politikát sürgető társadalom-kutatóktól és a nemzeti-liberális irányhoz csatlakozott. Pártatlan orvosi munkája nyomán 1919-ben szembe került a zsidó túszokat ejtő vörösterrorral, letartóztatása elől a Korányi orvoscsalád rejtette el.  Korányiék asszimilációs példájában bízva családjával együtt ő is megkeresztelkedett 1919. augusztus 31-én. Mindamellett 1919 őszén kormányzati felszólítást kaptak a zsidó tagok, hogy hagyják el a Laboratóriumot – ekkor Ranschburg, Szondi és Kaufman Irén távozott, azonban a többi munkatárs szolidárisan követte őket. Végül mindnyájan visszakerültek, de ezután Ranschburgot többször felszólították, hogy jelöljön ki maga helyett nem zsidó utódot. Fokozatosan visszalépett a laboratórium vezetésétől 1920-ban a rá nehezedő nyomás és az egész életét kísérő egészségi nehézségek miatt. Ugyanakkor 1924-ben a Népjóléti Miniszter a Magyar Királyi Egészségügyi Főtanácsos címmel tüntette ki. Közben folytatta orvosi tevékenységét (1916 óta) a gróf Apponyi Albert Poliklinika Ideg- és Elmeosztályának főorvosaként (ahol később szintén laboratóriumot működtetett).

Elfogadták lemondását a Laboratórium éléről 1926-ban, bár a tudományos főfelügyeletet továbbra is ő gyakorolta. 1929-ben a Laboratórium kettévált a Schnell János vezette Állami Gyógypedagógiai Nevelési Tanácsadóra (amely 1934-től a Gyermeklélektani Intézet nevet kapta) és a Gyógypedagógiai Főiskolához kapcsolódó Szondi Lipót vezette laboratóriumra.  Az 1920-as években szakmai közéleti tevékenysége felerősödött. A kultuszminiszter kinevezte a Gyógypedagógiai Intézetek Országos Szaktanácsának tagjává, a Fiatalkorúak Felügyelő Hatóságának tagjává, majd a Gyógypedagógiai Tanárvizsgáló Bizottság tagjává is megválasztották. A Gyógypedagógiai Intézetek Országos Szaktanácsának rendkívüli tagja is volt.

A Filozófiai Társaságból 1929-ben kivált a Magyar Pszichológiai Társaság, amelynek első elnökévé Ranschburgot választották. Kornis Gyulával együtt vállalta a Pszichológiai Szemle szerkesztésének irányítását. Tanítványaival és munkatársaival együtt 1929-ben ünnepelték a Laboratórium fennállásának 25 éves jubileumát (1904-től számítva a pszichológiai laboratórium „Gyógypedagógiai Intézetekhez kapcsolt” befogadását.) Ebben az évben Ranschburg megkapta a kormányzói Signum Laudis kitüntetést, amelyet Schnell János eszközölt ki mestere számára. A Pszichológiai Társaság elnöki tisztjét 1931-ben örökös tiszteletbeli elnöki címre váltották.

1938-ban Ranschburg Pált a keresztény orvosok közé sorolták, de az 1939-es II. zsidótörvény keltette nyomás légkörében nyugdíjazását kérte a Poliklinikán. Még folytathatta kutatómunkáját, de 1943-ban ez a lehetőség is megszűnt. A zsidókra vonatkozó korlátozó rendelkezések alóli mentesüléshez 1944-ben sem az első világháborúban elnyert II. osztályú polgári hadi érdemkeresztje, sem Endre fia bronz vitézségi érme nem volt elegendő. A felvett keresztség csak 1919. augusztus 1-je előtti dátummal volt érvényesíthető, augusztus 31-et már nem fogadták el. A budapesti egyetem a megkülönböztető jelzés viselése alól felmentő igazolással látta el 1944. július 4-én. Többek közbenjárására felkerült az ország számára elismerten „értékteremtő száz” listájára. Az ismétlődő figyelmeztetések nyomán 1944 augusztusában elfogadta feleségével együtt a felajánlott menedékhelyet a Pannónia Szálló pincéjében, a nyilasok elől. Fiait munkaszolgálatra hurcolták. Egy héttel Budapest felszabadulása előtt, 1945. január 12-én halt meg a szálló pincéjében, legyengülve, vérhasfertőzésben. Felesége 1945. január 23-án az Apponyi-klinikán ugyanebben a betegségben hunyt el. Az ostrom napjaiban Szent Pál leveleit olvasta.

Munkássága meghatározó jelentőségű a magyar gyermekpszichiátria, pszichológia és gyógypedagógia kialakulásában. A pszichológiához természettudományos alapokon közelített. Új vizsgáló eljárásokat, készülékeket tervezett, szerkesztett és készített (mnemométer, tudatfantom, tachistoszkópos vetítőkészülékek stb.), mérési eljárásokat dolgozott ki. Úttörő jellegűek voltak a különböző típusú fogyatékossággal élő gyermekeken végzett figyelem-, emlékezet-, érzelem- és rajzvizsgálatai. Elsők között végzett nemzetközi jelentőségű vizsgálatokat a gyermekkori olvasás-, írás- és számolászavarokra vonatkozóan. Nevéhez fűződik a „homogén gátlás törvénye” (másként „Ranschburg-effektus”), mely szerint az egymáshoz hasonló, vagyis homogén tudattartalmak egymás önállóságát gátolják, emiatt kizáródnak az emlékezetből.  Rendkívül nagyszámú szakfolyóiratban publikált bel- és külföldön. Az ő ösztönzésére alkalmazta Éltes Mátyás a Binet-Simon-féle értelmességpróbát, a magyar viszonyokra átültetve. Első kísérleti laboratóriumában pályaválasztási tanácsadással összefüggő tevékenységet is végeztek. Gyakorló orvosi munkáját egész pályafutása alatt folytatta.

Szakmai közéleti tevékenysége alapvetést jelentett a hazai gyermekpszichiátria, gyógypedagógia pszichológia és kísérleti pszichológia területén. A Magyar Pszichológiai Társaság mellett meghatározó szerepet játszott több más társaság életében is: vezette a Magyar Gyermektanulmányi Társaság Kísérleti Szakosztályát, megalakította a Gyermekvédő Egyesületet, amely kiindulópontja lett az intézményes gyermekvédelemnek. Tagja volt a Gyógypedagógiai Intézetek Országos Szaktanácsának. Egészségügyi főtanácsosként 1923-tól kezdve tevékenykedett. Szabadkőművesként vállalta „a szép, a jó és igaz szolgálatát. Barátságot, szeretetet, testvériséget, melyet az érdekek harca nem zavar meg”. Kiemelkedő volt embersége, elkötelezettsége a tudomány és az emberek szolgálata mellett.

Források:

Ranschburg Ágnes Hildegard (2013). Elismerések és előítéletek kereszttüzében. In: Lányi Gusztáv (szerk.). Ranschburg Pál életútja a családi dokumentumok tükrében. Ranschburg Pál és a magyar pszichológia. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó, 113-144.

Ranschburg Ágnes Hildegard (2014). Történelmi üvegcserepek. Ranschburg rabbi léptei nyomán Liget Műhely https://ligetmuhely.com/liget/tortenelmi-uvegcserepek/

Ranschburg Ágnes Hildegard (2014). A győri Ranschburg Salamon rabbi és családja a magyar kultúráért. Egyházfórum, 29 évf. 3-4 sz.

Ranschburg Ágnes Hildegard (2020). Ranschburg Pál, az ember. Életút eszmetörténeti megvilágításban. In: Szokolszky Ágnes és Takács István (szerk.). „Non omnis moriar” Ranschburg Pál Emlékkötet, Flaccus Kiadó

Torda Ágnes (2020). A Magyar Királyi Gyógypedagógiai Pszichológiai Laboratórium befogadó világa. Ranschburg hatása a magyar gyógypedagógia korai fejlődésére. In: Szokolszky Ágnes és Takács István (szerk.). „Non omnis moriar” Ranschburg Pál Emlékkötet, Budapest, Flaccus Kiadó

Győr – születés, gimnáziumi tanulmányok, 1870-1888

Budapest – orvosi egyetemi tanulmányok, lakó- és munkahelyek, 1988-1945

Lipcse – tanulmányi út, 1898

Giessen – részvétel az I. Kísérleti Pszichológiai Kongresszuson, 1904

Éltes Mátyás – munkatárs

Focher László – tanítvány, laboratóriumi munkatárs

Kaufmann Irén – tanítvány, laboratóriumi munkatárs

Kornis Gyula – munkatárs, Pszichológiai Szemle

Laufenauer Károly – szakmai támogatója az első laboratórium létrehozásában

Nagy László – munkatárs, Gyermektanulmányi Társaság

Schaffer Károly – munkatárs, barát

Schnell János – tanítvány, asszisztense és utóda a Laboratórium élén

Szondi Lipót – laboratóriumi munkatárs

Vértes O. József – tanítvány, munkatárs

Búcsú asszisztenciámtól

„Hűséges és kedves asszisztenseim és munkatársaim közül a 27 éve segítőtársamként önmegtagadó, hűséges kitartással mellettem működő dr.  K. Krausz Sára úrnőnek „Mikrostat” nevű saját találmányú, ma is hibátlan kézi pantostatomat, – dr. W. Kaufmann Irén,  25 éve ugyancsak hűséges és példátlan önfeláldozással mellettem kitartó asszisztensemnek és munkatársamnak a polyklinikán őrzött, saját találmányú „Mnemommeter” nevű felfogás-, emlékezet- stb. vizsgáló készülékemet a hozzátartozó berendezéssel és vizsgáló korongokkal együtt ajánlom fel hálám és szeretetem jeléül, hosszas orvosi, humánus és tudományos kutató, velem békében és háború idején egyaránt rendületlenül kitartó együttmunkásságunk emlékeként.  –  A többi, régebbi és jelenlegi orvosi, pedagógiai, stb. egytől-egyig kiváló segédletemnek, – nevezetesen dr. Frankl Samu, dr. Focher László, dr. Szondi Lipót, dr. Hajós Sándor idegorvos uraknak, dr. H. Révész Margit szanatóriumi igazgató-főorvos úrnőnek, úgyszintén dr. György Júlia és dr. b. Weiss Alfonzné úrnőknek, dr. Vértes O. J. nyug. középiskolai igazg. tanár úrnak, dr. Schmidt Ferenc polg. isk. igazgató úrnak, Dévai Flóra nyug. szfőv. tanító úrhölgynek, Ráth Kálmán orthop. ny. MÁV főmérnök úrnak és last but not least dr. Schnell János úrnak az általam alapított laboratóriumból javaslatára alakult állami gyermek-psychológiai intézet jeles igazgató-főorvosának és dr. H. Schiller Pál egyet. magántanár úrnak, a bölcsészkari psychológiai intézet máris iskolát alapított nagyra hivatott vezetőjének, s valamennyi itt fel nem sorolható, itthon, vagy ma már túl a tengeren dolgozó orvos-, pedagógus-, gyógypedagógus-, hajdani kedves tanítványimnak többet, mint szeretetemet és a mellettem töltött évek, vagy évtizedek emlékét és általam ma is igaznak tartott tanításait, nem hagyhatok. Valamennyiüket arra kérem, hogy amennyire módjukban van, s meggyőződésükkel egyezik, ne hagyják kiveszni tanításaimat, az általam képviselt általános orvosi, ideg-, és elmeorvosi, psychohygienes, psychotherápiás, orvospedagógiai, gyógypedagógiai gyakorlati és tiszta psychológiai elvek, alaptételek tisztázásának, s azok gyakorlati alkalmazásának kultuszát, és egyúttal természettudományos alapjaik minden irányú elfogultság- és előítéletmentes művelését. Ha vannak közöttük, akik úgy érzik, hogy esetleg többet kaptak tőlem, mint amennyit ők önzetlenül nékem áldoztak, arra is kérem őket, viszonozzák ezt utánam itt maradt feleségem, gyermekeim, unokáim sorsa és boldogulása iránt tanúsítandó szeretetteljes érdeklődés formájában, amennyiben s amennyire az módjukban lesz.

Ranschburg Pál”

Forrás: Harkai Schiller Pál szerk. (1946): Lélektani tanulmányok. A Pázmány Péter Tudományegyetem Lélektani Intézetének kiadása. Budapest, 7-8. pp. – eredeti forrás az 1941-es Végrendelet, családi tulajdon).

A Ranschburg-féle Laboratóriumra vezeti vissza tevékenységét az MTA Pszichológiai Intézete (jelenleg TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet), és az ELTE Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ranschburg Pál Pszichológiai Laboratóriuma, valamint a budapesti gyermek-ideggondozó hálózat intézményei.

1946-ban Harkai Schiller Pál szerkesztésében tanulmánykötet jelent meg Lélektani tanulmányok Ranschburg Pál emlékére címmel, amelyet a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Lélektani Intézete adott ki.

1970-ben, Ranschburg Pál születésének 100. évfordulója alkalmából a Magyar Pszichológiai Társaság Ranschburg-emlékérem kitüntetést alapított, amit hazai és külföldi pszichológusok, tudósok kaphatnak meg szakmai tevékenységük elismeréséül. Az érem Beck Ö, Fülöp munkája (1940) alapján készült, odaítéléséről általában évenként bizottság dönt.

1991-ben az MPT Pszichológiai Intézete emléktáblát helyezett el a Budapest VII. kerület Mosonyi utca 6. szám alatti épületen, ahol az 1902-ben létrejött Gyógypedagógiai Magyar Királyi Laboratórium működött 25 éven át, Ranschburg Pál vezetése alatt (lásd képek).

2003. január 18-án „A Ranschburg Laboratórium 100 éve – 1902-2002 – Múlt, jelen és jövő a gyógypedagógia szolgálatában” kerettémában az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézete, a Kar Tudományos Tanácsa, az MTA Pedagógiai Bizottságának Gyógypedagógiai Albizottsága és a Magyar Pszichológiai Társaság Gyógypedagógiai Pszichológiai Szekciója együttműködésével tudományos ülést rendezett.

2005-ben Ranschburg Pál és neje sírját (amely egyúttal munkaszolgálatban elhunyt Géza fia jeltelen halálának is nyughelye) a Nemzeti Kegyeleti Bizottság jún. 29-i 32/2005 sz. rendelete alapján Nemzeti Emlékhellyé nyilvánította. (Rákoskeresztúri Új Köztemető 28-as parcella, 2. sor, 135-136. sírhely).

2010. december 10-én a Magyar  Pszichológiai Társaság Pszichológiatörténeti Tagozata emlékkonferenciát tartott Ranschburg Pál születésének 140. évfordulója alkalmából. A konferencia anyagára épülve 2013-ban kötet jelent meg Lányi Gusztáv szerkesztésében Ranschburg Pál és a magyar pszichológia címmel (ELTE Eötvös Kiadó).

2014. október 21-én a XVIII. Apáczai-napok keretében a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara Gyógypedagógiai Intézeti Tanszékének (Dr. Závoti Józsefné tanszékvezető) kezdeményezésére Ranschburg Pálról, Győr város szülöttéről emléktermet neveztek el. Az avatáson Prof. Dr.  Csépe Valéria kutató egyetemi tanár és Ranschburg Ágnes Hildegard pszichológus, Ranschburg Pál unokája szólalt fel.

A 2020-as évet a Magyar Pszichológiai Társaság „Ranschburg Pál 2020” emlékévnek nyilvánította, születésének 150., egyben halálának 75. évfordulója alkalmából. Ennek keretében:

• A Magyar Pszichológiai Társaság 2018-as Nagygyűlésén előkészítő műhelybeszélgetés zajlott szakértők közreműködésével. A beszélgetésről készült videófelvétel itt megtekinthető.
• november 21-én Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézete és a Magyar Pszichológiai Társaság Gyógypedagógiai Pszichológiai Szekciója „Szisztematikus kutatások és evidencia-alapú gyakorlatok a humán fogyatékosságok és az atipikus fejlődés pszichológiájában” címmel konferenciát szervezett a Magyar Tudomány Ünnepe és a „Ranschburg Pál 2020” emlékév alkalmából. A konferenciához kapcsolódóan kiállítás nyílt meg dr. Ranshcburg Pál munkásságára vonatkozóan a Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet épületében.
• 2020. február 21-én Ranschburg Pál portréját ábrázoló bronz emléktábla került fel, ünnepélyes megemlékezéssel egybekötve, az egykori lakóhelyéhez közeli ház falára (helyszín: Budapest V. ker. Hild tér, Október 6. utca és Mérleg utca sarok). Az 50×70 centiméter nagyságú bronz és kő emléktáblát Gera Katalin szobrászművész készítette (lásd képek).
• 2020. március 6-án egésznapos emlékülésre került sor az MTA Felolvasó termében.  Az ülésen felszólaltak a Magyar Pszichológiai Társaság, a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének elnökei, majd 12 neves előadó idézte fel Ranschburg Pál munkásságát. A konferenciára alapozva 2020 december elején „Non omnis moriar” Ranschburg Pál Emlékkötet jelent meg Szokolszky Ágnes és Takács István szerkesztésében (Flaccus Kiadó). A konferencia programja itt megtekinthető.