Nagy László Kisújszálláson, egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen született 1857. június 27-én. A település lakosai közül sokan részt vettek az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban.  Születése csak néhány évvel azután volt, hogy 1849-50-ben az európai közvéleményt is felháborító megtorló intézkedésekre került sor Magyarországon a császári udvar részéről. Édesapja id. Nagy László tanfelügyelő, tanügyi író, édesanyja Ónodi Veres Mária, a kisújszállási főbíró lánya volt. Elemi iskoláit Nagykőrösön végezte, ahol apja Arany János tanártársa volt. Középiskolai tanulmányait a budapesti református főgimnáziumban folytatta, ahol 1875-ben jeles érettségit tett. Felsőfokú tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, ahol 1880-ban szerzett középiskolai tanári diplomát. 1881-ben kinevezték tanárnak a budai második kerületi (Csalogány utcai) Állami Tanítóképzőbe.  1881. és 1907. között itt tanított. Majd  a VI. kerületi állami tanítóképző tanára lett. Itt 1909-ben lélektani laboratóriumot létesített, ami irányítása alatt a kísérleti pszichológia és a gyermektanulmány továbbképző központjává vált.

Nagy László pedagógusi pályáját a magyar oktatásügy báró Eötvös József vallás és közoktatási miniszter nevéhez kapcsolható reformprogramja időszakában kezdte, amely az 1868. évi népoktatási törvénnyel alapozódott meg. A törvény a népoktatást nemzeti üggyé tette és bevezette az általános tankötelezettséget 6-12 éves kor között. Mindez fontos eleme lett a kiegyezéssel meginduló polgári és nemzeti fejlődésének.  A reform része volt a néptanítók helyzetének megerősítése, a képzett, megfelelő megélhetéssel rendelkező tanítók kinevelése. Eötvös minisztersége alatt 14 állami tanítóképző létesült, számuk az 1880-as évek végére 24-re nőtt. Nagy László hamarosan részt vett a képzés tartalmi kimunkálásában.  Aktív, kezdeményező magatartása alapján a kilencvenes évekre a tanítóképzős tanárok egyik elismert vezetője,  országosan ismert pedagógus szakember lett. 1886-ban családot alapított, feleségül vette Lumniczer Saroltát.

1893-ban a Magyar Tanítók Országos Bizottságában indítványozta Nagy László, hogy az 1848-ban tartott „első egyetemes és közös magyar tanítógyűlés” mintájára tartsanak olyan nemzeti gyűlést, amelyen a kisdednevelőtől az egyetemig az ország összes tanügyi munkása vegyen részt. Munkájának köszönhetően 1896-ban, a millennium évében megvalósult a II. Országos és Egyetemes Tanügyi Kongresszus, az ország oktató és nevelő intézeteinek nevelői, tanítói és tanárai (4700 fő) részvételével. Ezen a kongresszuson megtörtént az összecsapás a hagyományos herbartiánus nevelés és a reformokat sürgető újítók között.  A kongresszus után Nagy László elnyerte első kitüntetését: I. Ferenc József a tanügyi téren szerzett érdemei elismeréséül tanítóképző intézeti igazgató címmel tüntette ki. 1899-ben a  Magyar Tanítóképző Intézeti Tanárok Egyesületének főtitkárává választották, mely az ország egyik legtevékenyebb pedagógiai társulása volt. Nagy László tevékeny részt vett a tanítóegyesületek életében is. Jelentős szervezőmunkát végzett, tíz esztendőn át alelnöke volt a Tanítók Országos Bizottságának, és egyéb tisztségeket is viselt a tanítói társadalomban.

1900-ban több tanártársával Németországban járt tanulmányúton, ahonnan azzal a gondolattal tért vissza, hogy az akkor Európa-szerte terjedő gyermektanulmányozásnak Magyarországon egyesületet alapít.  A gyermektanulmányozás (pedolgógia) a 19. század végétől az Egyesült Államokból indult útjára, mint jelentős pedagógiai-pszichológiai irányzat, amely a gyermeket helyezte a vizsgálódások központjába. Az uralkodó tekintélyelvű pedagógiákkal szemben kiemelték, hogy a nevelés meghatározó tényezője maga a gyermek, őt kell jól megismerni több tudományág segítségével (biológia, pszichológia, etnográfia, szociológia). 

Eleinte Nagy László kezdeményezése szerény támogatást kapott, csupán egy kisebb bizottság (Nagy Lászlón kívül Ranschburg Pál, Teleki Sándor gróf) alakult a gondolat támogatására. Viszont az 1903. március 31-én tartott első nyilvános gyermektanulmányi értekezleten megalakult a Gyermektanulmányi Bizottság, Teleki Sándor gróf elnökségével. Ezt követően, három évnyi küzdelemnek köszönhetően 1906. február 21-én megkezdte működését a Magyar Gyermektanulmányi Társaság Nagy László elnökségével.  Tanítók, polgári iskolai tanárok és képzős tanárok kapcsolódtak be a mozgalommá váló gyermektanulmányozásba.  Nagy László élete és munkássága teljesen összeforrt a Társasággal. Huszonkét éven át szerkesztette a Társaság „A Gyermek” címen 1907-ben alapított lapját, amelynek tartalmát rendszeresen közölte német, francia majd angol kivonatban is. Szoros kapcsolatban állt Éltes Mátyással, a Magyar Gyermektanulmányi Társaság másik tagjával, aki a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán a „gyermektanulmányozás” című tantárgyat is tanította.

A folyóiraton keresztül szorosabb kapcsolatba került külföldi szakmai körökkel is, akik méltánylással viszonyultak hozzá. Megalakult a Társaság első szakosztálya: a kísérleti szakosztály Ranschburg Pál vezetésével, amely hamarosan mind a hazai, mind a nemzetközi szakérdeklődés középpontjába került. A Társaság folyamatosan törekedett a külföldi kapcsolatok kiépítésére, ápolására, levelezés és személyes ismeretségek útján. Az 1906-ban megrendezett Berlini Gyermektanulmányi és Gyermekvédelmi Kongresszuson nemcsak előadásaival, hanem kiállításával is méltó elismerésre tett szert a Társaság. Nagy László ugyanis megvalósította másik tervét is, amely a Gyermektanulmányi Múzeum megszervezésének gondolata volt. Ennek keretében gyerekek agyag- és rajzmunkáit, a gyermekek által készített játékszereket mutattak be, az 1911. évi brüsszeli és az 1912. évi berlini lélektani kongresszus figyelmét is felkeltve.  Ezeken a kongresszusokon a magyar gyermektanulmányozók több tucat sikeres előadást tartottak, és nagy megbecsülést szereztek a magyar gyermektanulmányozásnak. A brüsszeli kongresszusnak Nagy László egyik elnöke és főelőadója volt.  A nemzetközi elismerést jelzi, hogy 1913-ban előadást tartott a szentpétervári orosz családi nevelési kongresszuson, 1910-ben a Gesellschaft für experimentelle Psychologie rendes tagjául választotta, igazgatósági tagja volt a nemzetközi gyermektanulmányi kongresszusok bizottságának, tagja a genfi Rousseau Intézet intézőbizottságának. 1921-ben előadást tartott Helsingforsban a turáni népek pedagógiai kongresszusán, és ebben az évben Ballai Károllyal együtt rendezte meg a Magyar Gyermektanulmányi Társaság és a Gyermektanulmányi Múzeum kiállítását a Nagaszaki japán városban tartott nemzetközi pedagógiai kiállítás számára.

1913-ig a Társaság budapesti és vidéki 101 nyilvános értekezletén 21 000 hallgató (szülők és pedagógusok) vett részt. Az elhangzott előadások felölelték a gyermekvédelem, a kísérleti lélektan, az iskolai nevelés legkülönbözőbb kérdéseit. 1913-ban az első gyermektanulmányi kongresszus és kiállítás kiemelkedő állomása volt a mozgalom fejlődésének. Ezen megemlékeztek a magyar gyermektanulmányi mozgalom tízéves múltjáról, és megünnepelték Nagy Lászlót, munkatársai „Nagy László Emlékkönyv”-et jelentettek meg a tiszteletére. Nagy László a háború éveiben is működésben tartotta a Magyar Gyermektanulmányi Társaságot, sőt nagysikerű adatgyűjtés keretében feltérképezte, hogy milyen hatással van a háború a gyermekek lelkére. Ebből a munkából született „A háború és a gyermek lelke” c. könyve (1916). A Domokos Lászlóné Löllbach Emma által vezetett Új Iskola számára 1914-ben tantervet készített (az Új Iskola Budapesten, az I. ker. Bíró utca 16–18. szám alatti épületben működött).

A Tanácsköztársaság időszakában meghívták a Közoktatási Népbiztosságba, hogy a gyermektanulmányozással kapcsolatos ügyeket felügyelje.  Nagy László nem vallotta magát kommunistának, de kihasználta az alkalmat és gesztusokat tett a tanácskormány felé, mivel a Tanácsköztársaság oktatási törekvéseivel egyetértett és lehetőséget látott a pedagógiai reformok, ezzel együtt a gyermekvédelem és a gyermektanulmányozás ügyének továbbvitelére. Júliusban lemondott a Közoktatási Népbiztosságban elfoglalt tisztségéről, feltehetően azért, mert előtérbe került az iskolák szovjet típusú átalakítása, amivel nem értett egyet.  Mindamellett a Tanácsköztársaság bukását követő igazolási időszakban felmerült ellene az a vád, hogy magatartásával a proletárdiktatúrát támogatta, és végső soron 1922-ben nyugdíjazták. A bukás után a Tanácsköztársaság alatt történt közalkalmazotti kinevezéseket érvénytelenítették, az akkor elfogadott terveket, intézkedéseket és államosításokat eltörölték.  Nagy László ezután szervezte meg a Fővárosi Pedagógiai Szeminárium lélektani laboratóriumát, amelynek 1931. február 25-én bekövetkezett haláláig vezetője volt. A laborban főként pályaalkalmassági vizsgálatokat végeztek.  Nagy László iskolareform elképzelései nem csengtek egybe az akkori kultúr- és oktatáspolitikai elképzelésekkel, amit Kornis Gyula – a Pedagógiai Társaság elnöke és Klebelsberg Kuno kultuszminiszter képviseltek.  Nagy László befolyása ebben az időszakban csökkent, de a gyermektanulmányozás, mint mozgalom, tovább élt a nemzeti-keresztény szemléletű reformiskolákban.

Nagy László jelentősége mindenekfelett a gyermektanulmányozás magyarországi elterjesztésében és nemzetközi szintű művelésében mutatkozott meg.  Nagy László az eötvösi hagyományt követte, és mögé felsorakoztak a „plebejus” pedagógusok (tanítók és tanítóképzős tanárok), akik elméleti alapot kerestek reformtörekvéseikhez. A gyermektanulmány közvetlenül a pedagógusokhoz szólt.  Elsősorban nem a gyermekre vonatkozó tudományos ismereteket akart közvetíteni, hanem arra akarta megtanítani a pedagógusokat, hogy milyen módszerekkel ismerhetik meg és fejleszthetik ők maguk a gondjaikra bízott gyermekeket. Hangsúlyozták, hogy minden pedagógusnak törekednie kell arra, hogy egyenként és alaposan megismerje a gyermekek képességeit. Célként fogalmazódott meg, hogy fel tudják ismerni az ép, a különleges képességű, és a speciális segítségnyújtást igénylő, „gyenge tehetségű” tanulókat. Figyelembe vették, hogy a gyermektanulmányozás csak a társadalmi tényezők bevonásával válhat eredményessé. A mozgalom szembeszállt a tekintélyelvű, oktatáscentrikus herbartianizmussal, vitákat gerjesztett, és összességében jelentős követőtábort alakított ki Magyarországon.

Nagy László a magyar pszichológiában azon szakemberek közé tartozott, aki  publikációi és kongresszusi részvételei útján külföldön is jól ismertek. Hozzájárulása jelentős volt nem csak a hazai, de a nemzetközi gyermektanulmányozási mozgalomhoz is.  A gyermeki személyiséget sokoldalúan vizsgáló tesztsorozatait széles körben használták és értéket képviseltek tantervi munkálatai is.

Domokos Lászlóné Löllbach Emma – pedagógus (Új Iskola), munkakapcsolat

Éltes Mátyás – munkakapcsolat, Magyar Gyermektanulmányi Társaság tagja

Ranschburg Pál – pszichológus, munkakapcsolat

Weszely Ödön – pedagógus, munkakapcsolat

„A gyermeklélektani megfigyelésekkel… foglalkozni kell a tanítóképző intézetekben, mert ennek módszere nem olyan bonyolult és erre nagy szükség van… [hasznukat] abban látom, hogy azok felköltik s állandóan ébren tartják az érdeklődést a gyermek iránt. Az oktatásban a figyelem a tudományoktól a gyermek felé is terelődik, s a tudomány érdekeit a gyermekfejlődés érdekeinek fogjuk alárendelni. A gyermeklélektan művelésének másik hasznát abban látom, hogy a neveléstudományt át fogja alakítani induktív tudományba, mert körébe tartozik azon fejlődések kutatása is, amelyek a gyermekben a nevelői hatások következtében származnak. Nemcsak azt fogjuk keresni, hogy mit kell tenni, hanem hogy az iskolában, családokban, a társadalom különböző csoportjaiban hányféle eljárást, módot szoktak követni valamely tulajdonság, pl. a bátorság kifejlesztésére.”

Nagy László, 1902 Jegyzőkönyvek, 456–457 (in Donáth, 2013)

„Mi a gyökeres megoldás mellett foglalunk állást, aminek fő oka, hogy iskolarendszerünket elavultnak tartjuk, teljesen megérettnek a gyökeres reformra. A mai társadalmi felfogással nem egyeztethető össze, hogy legyen egy »úri« iskola, egy félig-meddig úri iskola, egy polgári iskola s egy iskola a »parasztok« és kézművesek számára. Már nincs semmi értelme ennek a megkülönböztetésnek. Azt csak mi »urak« képzeljük, hogy a »paraszt« kevesebbnek tartja magát nálunk. … Egységes alapot kell keresnünk iskolaszervezetünkben, amelyet minden társadalmi osztály magáénak tekintsen. Meg kell teremtenünk iskolaszervezetünkben az egyenlőséget, nehogy a ma fennálló egyenlőtlenség a társadalmi osztályok közötti ellentéteket még élesebbé tegye. Amint a Gyermektanulmányi Társaság által 1918-ban és 1919-ben letárgyalt és elfogadott iskolaszervezeti programban kifejtettük, s 1922-ben módosítottuk, mi az egységes 8, illetőleg 9 osztályos népiskola alapján állunk. Oly népiskolát tartunk helyesnek, amely megszakítás nélkül viszi előre a gyermek oktatását anélkül, hogy a társadalmi tagozódásnak bármely irányban helyet adna.”

Nagy László, 1923, A tanulók pályaválasztása, 49. oldal

A reformpedagógiát (pedológiát) a Magyar Kommunista Párt 1949-es határozata elítélte és betiltotta.  Reformpedagógiai iskolák csak a rendszerváltás után, az 1990-es években jöhettek létre újra. 

Nagy László síremléke Budapesten található (Kerepesi temető 34-9-3)

Donáth Péter (2007).  Adalékok Nagy László pályájához. 1918-1922. Budapest: Trezor Kiadó, 2007. 174.p. https://mek.oszk.hu/05100/05123/05123.pdf

Nagy Zoltánné Áment Erzsébet Pályakép több olvasatban.Nagy László élettörténete
https://epa.oszk.hu/00000/00035/00115/2007-07-mt-Nagy-Palyakep.html

Gál Anikó (2012)  A gyermektanulmányozás és a gyógypedagógia kapcsolata a 20. század elején Magyarországon. 3 Borbáth Katalin–Horváth H. Attila: Pedagógusnők–női szerepválságban? 224-234.
http://epa.oszk.hu/00000/00035/00155/pdf/EPA00035_upsz_2012_11-12_224-234.pdf

Emlékező – Nagy László: Az Új Iskola céljai, pedagógiai és didaktikai alapelvei, tantervének megokolása. 07-03-14.
http://www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu/2016/12/emlekezo-nagy-laszlo-07-03-14/