Hajdu Lilly ötgyermekes zsidó családba született, a miskolci kereskedő, Hochmann Max (Hajdu Miksa) és Kellner Terézia harmadik gyermekeként. A család asszimilációra való törekvését jelzi, hogy a századforduló környékén a Hochmannról Hajdura magyarosították nevüket. A korban úttörő módon Lilly nővérével, Margittal együtt orvosi egyetemre járt. 1909-ben, az egyetem elkezdésekor a női hallgatók országos létszáma a fiúkénak 2 százaléka volt. Hajdu Lillyt a továbbiakban magát „holnaplány”-ként definiálta (saját kifejezésével) – olyan nőként, akik kilépve a hagyományos női szerepből férfiakkal egyenrangúan vesz részt a szellemi pályán és a szakmai életben.

Az egyetemi évek alatt kapcsolatba került a Galilei-körrel. Ferenczi Sándor előadásait hallgatva elkezdett érdeklődni a pszichoanalízis iránt. Itt ismerte meg Ady Endrét is, akiért rajongott, továbbá férjét, Gimes Miklós orvostanhallgatót is, a Galilei Kör főtitkárát, akihez 1915-ben ment férjhez (nővére Kende Péterhez, a Galilei Kör másik főtitkárához ment feleségül). Miklós fiúk 1917-ben, Judit lányuk 1920-ban született. Széles baráti körükbe tartoztak galileisták, tudósok, írók (a Rényi, Polány és Kende családok, Karinthyék és Kosztolányiék). 1914-ben még egyetemistaként kezdett dolgozni az Elme és Idegkórtani Klinikán mint elmeorvos, Moravcsik Ernő mellett lett tanársegéd. A Klinikán Balassa János és Csáth Géza kollégája, Juhász Gyula pedig betege volt. Tagja volt a Lelki Egészségvédelmi Szövetségnek (LESZ), amely feladatának tekintette a háborús traumák következményeivel való foglalkozást. A Galilei-kör 1918-as feloszlását követően a tagok megalapították a Régi Galileisták Szabadszakszervezetét, melynek célja az egyetemi és elmeügyi reform előkészítése volt. Ebben Hajdu az elmebeteg gondozásban, illetve a népbetegségek visszaszorításában vállalt szerepet.

Az 1920-as években a Gimes házaspár két gyermekükkel az emigráláson gondolkoztak, de végül maradtak. Kikeresztelkedtek és az unitárius vallásra tértek át, melyet a legkevésbé dogmatikusnak találtak szabadgondolkodók számára. 1918-ban férjével átvette a Frim Jakab által alapított, értelmi fogyatékosok gondozásával foglalkozó zuglói intézet irányítását. Ebből alakította ki 1927-ben, és vezette férjével együtt saját intézetét „Dr. G. Hajdu Lilly Gyógypedagógiai Intézete és Gyermeküdülő Telepe” néven. 1933-ban, a gazdasági válság következtében az intézet csődbe ment.

Ferenczi Sándor hatására a pszichoanalízis követőjévé vált, Kovács Vilmához járt kiképző analízisbe. Hamarosan gyakorló analitikus lett belőle. Főként szkizofrénekkel végzett úttörő jelentőségű analitikus munkát, amit korábban pszichoanalitikus körökben nem is tartottak lehetségesnek. 1933-tól a Magyarországi Pszichoanalitikai Egyesület rendes tagja, 1938-tól kiképző analitikus lett. Magánrendelései mellett előadásokat tartott a Poliklinikán. A család egzisztenciáját elsősorban az ő tekintélyes pacientúrája emelte ki az adósságokból (hozzá járt analízisbe többek között József Attila szerelme, Vágó Márta is).

Az 1930-as évek erősödő antiszemita légköre családjára is hatással volt. Nem sikerült emigrálniuk. A második világháború alatt szemináriumokat tartott lakásán, ahol a fasizmus és a tömeglélektan problémáiról folytak viták. 1944-ben férjét deportálták, Terezinben halt meg koncentrációs táborban. Ő bújkálva, svéd védleveleknek köszönhetően élte túl a háborút. Ezt követően belépett a Kommunista Pártba. A Kommunista Párt elkötelezett híve lett, csak úgy, mint fia, Gimes Miklós, aki a Szabad Nép újság szerkesztőjeként tevékenykedett.

1947-től a Magyar Pszichoanalitikai Egyesület elnöke lett Hermann Imre utódaként, de két évvel később a Kommunista Párt tagjaiként a párt nyomására nekik jutott 1949-ban az egyesület kényszerfeloszlatásának feladata. Nem segített az a pszichoanalízis érdekében írt védőlevél, amelyet Hermannal együtt írtak Lukács Györgynek, amikor 1948 őszén Lukács lapjában, a Fórumban Tariska István cikkével megindult a pszichoanalízis elleni hadjárat (ehhez négy év múlva a Szabad Népben Hajdu Lilly fia is csatlakozott). Ezen események miatt Hajdu szakmai és egzisztenciális válságba került, melyből 1949-ben sikerült kilábalnia, mikor állást kapott a Lipótmezei Elmegyógyintézetben. Itt először főorvos, majd igazgatóhelyettes, végül pedig igazgató lett 1949 és 1957 között. Ő szervezte meg ezekben az években az elmebetegek állami gazdaságokban való foglalkoztatását, illetve a pszichiátriai betegségek kezelésében használt radikális módszerek (például: kényszerzubbony, elektrosokk, inzulinkóma) visszaszorítását.

1956-ban aláírta a Rákosi lemondását támogató nyilatkozatot és tagja lett a lipóti Forradalmi Bizottságnak. Emiatt leváltották vezető pozíciójából, bár novembertől egy időre visszatérhetett. A forradalom után lánya, menye, veje, unokái, testvére, unokaöccse elhagyták az országot, fiát letartóztatták. Fia, Gimes Miklós, a forradalom egyik eszmei-szellemi támogatója volt, ami miatt 1956 decemberében letartóztatták, majd a Nagy Imre per harmadrendű vádlottjaként perbe fogták. 1957-ben Hajdu Lillyt kényszernyugdíjazták. 1958-ban kivégezték fiát, melyről a bécsi rádió adásából értesült, egy nappal a történtek után. Lánya, Gimes Judit még 1956-ban Svájcba emigrált családjával. Többszöri kérvényezésre sem kapott útlevelet a hatóságoktól abból a célból, hogy lányát meglátogathassa. Sokizületi gyulladásos betegsége eluralkodott rajta. A harmadik elutasítás után 1960. május 27-én gyógyszer-túladagolással, önkezével vetett véget életének.

Hajdu Lilly a XX. század egyik jeles pszichiátere, a pszichoanalízis budapesti iskolájának fontos szereplője, Ferenczi Sándor munkatársa volt. Elméleti munkásságához képest jelentősebb volt gyógyító és gyógyítás-szervező munkája. Legfontosabb műve az 1933-as „Adatok a skizofrénia analíziséhez” című tanulmánya. Pszichoanalitikusként hozzájárult a magyar ideggyógyászat fejlődéséhez. Egyben a 20. század emancipált nőalakját is megtestesítette. Terápiás és elméleti érdeklődése a pszichózisokra irányult, a skizofrénia etimológiája és terápiája témájában publikált tanulmányokat. Az elsők között volt, akik sikerrel alkalmazták a pszichoanalízist pszichotikusoknál. Úgy vélte, a pszichotikus betegek kezelése az analízis merev szabályainak módosításaival, az analitikus passzivitásának oldásával lehetséges. Sajátságos szerepet töltött be a Magyarországi Pszichoanalitikai Egyesület elnökeként az egyesület feloszlatásában. Az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet igazgatójaként munkásságával jelentősen hozzájárult a magyar elmeügy fejlődéséhez. Ezekben az években bővült a szakemberképzés, támogatta a biokémiai kutatások fejlesztését, az állatkísérleti laboratórium létrehozását. Ekkor jelentkeztek az első eredményei a neuroleptikumok közül a chlorpromazinnal folytatott kezeléseknek. 

Moravcsik Ernő – munkatársa

Ferenczi Sándor – mestere

Csáth Géza – kolléga

Kovács Vilma – analitikus kiképzője

A Galilei Kör tagjai:

Hermann Imre – elnöktárs, Magyarországi Pszichoanalitikai Egyesület

Ady Endre – barát

Juhász Gyula – páciens

Nincs elérhető írás.

Benedek István „Nagyasszonyként” emlegeti és az intapusztai kísérleti intézet, a nevezetes „Aranyketrec legfőbb patrónájának” nevezi őt könyve első, 1957-es kiadásában (a későbbi kiadásokból már kihúzták a „Nagyasszonyt”). Temetésén – melyet több hónappal halála után tartottak – Hermann Imre tartott beszédet, aki nyíltan beszélt Hajdu Lilly munkásságáról és a veszteségről, amit halála okozott. Ezután Csécsy Imre, egy régi barát a Galilei-körből modott beszédet a sír mellett. Munkásságát elsősorban Borgos Anna dolgozta fel az utóbbi években.

Borgos, A. (2009). Elhárító mechanizmusok. Pszichoanalízis és politika találkozásai Hajdu Lilly életútjának tükrében. Thalassa, 1(20), 21-46.

Borgos, A. (2006). Önök e szempontból kivételek – Nők a pszichoanalízisben. Magyar Lettre Internationale, 3, 21-24.

Borgos, A. (2018). A Galilei körtől a Pavlov Szakcsoportig: Hajdu Lilly. In Zs. Kassai (Ed.), Holnaplányok. Nők a pszichoanalízis budapesti iskolájában (pp. 61-93). Budapest, Magyarország: Noran Libro.

Gimesné Hajdu Lilly. In Wikipedia, The Free Encyclopedia. Letöltve: 2019.06.13.,
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gimesn%C3%A9_Hajd%C3%BA_Lili

Révész, S. (1997). Mellékhalál. Beszélő, 2, 89-90.
http://beszelo.c3.hu/cikkek/mellekhalal%E2%80%A6