Pszichológiatörténet
II. Emelkedés és zuhanás – a pszichológia az első világháború és a Tanácsköztársaság alatt és után
A pszichológia és a hadsereg
Pszichológiai teszteket tömeges méretekben az Egyesült Államokban, az első világháborúba való belépéskor kezdtek alkalmazni. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében is elindult a tesztek alkalmazása néhány bécsi hadikórházban. Az itt létesített pszichotechnikai laboratóriumok fő feladata pszichológiai alkalmassági vizsgálatok végzése volt, elsősorban az új, gépesített haditechnika működtetését biztosító katonák (pilóták, gépkocsivezetők, telefonosok, távírászok) kiválasztására. A pszichológia számára jelentőssé váló másik problémát azok a frontról hazaküldött katonák jelentették, akik harcképtelenségét „neurotikus” tünetek okozták. A nagy állami elmegyógyintézetek mellett ideiglenes barakk-kórházak látták el a sérülteket. Az ezekhez kapcsolt idegosztályok fogadták a „neurotikus” katonákat, de nem volt megfelelő kezelési mód az ellátásukra. Ezen a ponton nyert jelentőséget a pszichoanalízis fellépése.
A pszichoanalízis a háború éveiben
A pszichoanalízis fejlődésében az első világháború kiemelkedő fontosságot nyert. A “háborús neurózis” (másként “gránátsokk”) jelentős szerepet játszott a trauma elmélet fejlődésében és a kezelés is új kihívást jelentett. A háborús neurózis problémája egyben lehetőséget teremtett a pszichoanalitikus mozgalomnak arra, hogy hivatalos elismerést szerezzen. Ferenczi Sándor 1916-ban egy budapesti barakk-kórházban foglalkozott grámátsokkos betegekkel, mint hadiorvos. Kialakította a jelenség pszichoanalitikus értelmezését, amit Freuddal megvitatott. Ezekben az években Ferenczi volt Freud legszorosabb munkatársa, napi levelezésben álltak. A háborús neurózisokra vonatkozó elgondolásaikkal sikerült felkelteniük a Monarchia katonai hatóságainak érdeklődését. Ferenczi elérte, hogy Budapesten 1918 szeptemberében tartsák meg a pszichoanalízis V. Nemzetközi Kongresszusát, amelynek fő témája a háborús neurózisok kérdése volt. Ezen a hadsereg vezetői is képviseltették magukat. A kongresszust követően az osztrák-magyar hadügyminiszter rendeletet adott ki, miszerint azokat a hadirokkantakat, akiken segíteni nem tudnak olyan intézménybe vigyék, ahol pszichoanalitikus terápiát kaphatnak. Arról is történt egyeztetés, hogy Budapesten egy állami fenntartású pszichoanalitikus rendelőintézet létesüljön. Ezeket a terveket néhány héten belül elmosta a Monarchia összeomlása.
A pszichológia és a Tanácsköztársaság
A magyar kommunista államformáció döntéshozói radikális társadalomalakításba kezdtek. A háború előtti években a humán értelmiség jó része aktívan foglalkozott az elmaradott ország modernizációját célzó kérdésekkel. A pszichológia képviselői jelen voltak a baloldali polgári radikális, illetve szocialista- kommunista nézeteket valló intellektuális körökben. Többségükben nem voltak kommunista elkötelezettségűek, de amikor a kommunista állam politikája lehetőséget adott progresszív nézeteik gyakorlatba ültetésére, akkor éltek ezzel a lehetőséggel. A történelmi pillanat kedvezményezettje lett a pszichoanalízis, a gyermektanulmányozás és a kísérleti pszichológia is.
A budapesti egyetem bölcsészkarán Révész Géza még császári és királyi kinevezéssel került az újonnan létesített kísérleti lélektani tanszék élére 1918 végén. Elkezdte felszerelni 1918 végén az első Kísérleti Pszichológiai Tanszéket s a hozzá kapcsolódó laboratóriumot. A hatalmat 1919 március 21-én átvevő tanácskormányzat ezt a fejlesztési lépést megerősítette, Révész tovább építhette tanszékét, ahová pszichoanalitikus érdeklődésű fiatalokat neveztek ki tanársegédeknek (Hermann Imrét, Cziner/ Hermann) Alice-t és Láng Júliát, akik később neves pszichoanalitikusok lettek).
A tanácskormány a pszichoanalízis támogatásában messzebbre ment, mint a korábbi liberális kormányzat, mivel a budapesti egyetem orvoskarán – a kar tiltakozása ellenére -létrehozták a világ első Pszichoanalitikus Tanszékét Ferenczi vezetésével. (Az egyetemi autonómiát a Tanácsköztársaság felszámolta.) Ekkor (és még sokáig) semmilyen más ország egyetemén nem létezett pszichoanalitikus tanszék, és maga a pszichoanalízis is az akadémiai élet perifériáján helyezkedett el. Pszichoanalitikusokat a Moravcsik Ernő által vezetett Ideg- és Elmekórtani Klinikára is kineveztek, miközben több egyetemi tanárt és tanársegédet megfosztottak egyetemi katedrájuktól. A Magyarországi Pszichoanalitikai Egyesület tagjai közül többen kerültek be a politikai döntéshozói szervezetekbe, a népbiztosságokra. Varga Jenő a szociális termelés népbiztosa (később a Szovjetunió egyik vezető gazdasági szakembere) lett, Varjas Sándor a Közoktatásügyi Népbiztosság tudományos propagandaosztályának vezetője, Radó Sándor, a Közoktatásügyi Népbiztosság főiskolai ügyosztályán dolgozott. Freud és Ferenczi levelezésében az aggályok mellett felmerül az a gondolat, hogy Budapest a pszichoanalízis „új fõvárosa” lehet.
A gyermektanulmányozás ügyét is felkarolta a Tanácsköztársaság. Nagy Lászlóék már 1918-ban bekapcsolódtak a polgári radikális és a szociáldemokrata pártok közoktatásügyi munkálataiba, és javaslatot tettek arra, hogy a tudományegyetemeken vezessenek be gyermektanulmányi tárgyakat (kísérleti pedagógiát, fejlődéslélektant, kriminálpedagógiát). A gyermektanulmányozás azonban a Tanácsköztársaság alatt kapott kulcsszerepet az oktatás átalakításának terveihez kapcsolódóan. Nagy Lászlót kinevezték a Közoktatásügyi Népbiztosságra a gyermektanulmányi ügyek előadójának. Az Új Iskolát államosították, és modelliskolaként kívánták működtetni a kidolgozandó új, nyolc osztályos elemi iskola rendszerszerű bevezetéséhez.
Az elmeügy és a Tanácsköztársaság
A Forradalmi Kormányzótanács az egészségügyi rendszert egészében átalakító forradalmi intézkedéseket foganatosított. Ennek pillére volt az egészségügyi intézmények (kórházak, klinikák, szanatóriumok, fürdők) és az orvosi magánrendelők államosítása. Az ápolónőként dolgozó apácák nagy részét elbocsátották, ugyanakkor a munkások számára biztosították az ingyenes kórházi ellátást, és mindenki számára alanyi jogon biztosították az állami pszichiátriai ellátást. A forradalmi intézkedéseknek ellenálló orvosokat állásukból felfüggesztették. A pszichoanalitikus terápia állami státuszra emelkedett; Ferenczit megbízták egy pszichoanalitikus klinika felállításával is, amit egy kisajátított klinikán terveztek megvalósítani.
Bukás, első emigrációs hullám
A Tanácsköztársaság 133 nap uralkodás után, 1919 augusztus 1-ével elbukott. Magyarország történelmének egyik legnehezebb időszakát betetőzte a háborús veszteség, a Monarchia felbomlása, az ország nagy részének román megszállása, majd a trianoni békediktátum és az azt követő gazdasági – társadalmi válság. A fellángoló antiszemitizmus kihangsúlyozta azt a tényt, hogy a Tanácsköztársaság vezetői és a pszichoanalitikusok között sokan voltak zsidó származásúak. (Valójában a kis- és nagykereskedő és iparos zsidóság döntő része a Tanácsköztársaság súlyos kárvallottja lett.) A pszichoanalízis politikailag megbélyegzetté vált. Az 1920-as évek elején a pszichológia képviselői közül többen (Révész Géza, Bálint Mihály, Bálint Alice, Alexander Franz) Nyugatra emigráltak, ideiglenesen vagy tartósan. Ferenczi Sándor pszichoanalitikus tanszékét (amely csak formailag létezett) megszüntették, őt kizárták az egyetemről és a Budapesti Királyi Orvosegyesületből. Nagy Lászlót, a gyermektanulmányi mozgalom vezetőjét nyugdíjazták. A húszas évek elején mindketten kénytelenek voltak különféle fórumokon tisztázni magukat a kommunizmus támogatásának vádja alól.
Felhasznált források
Deák Gábor (1998). Magyar Pedagógia 98. évf. 1. szám 59–70. A magyar gyermektanulmányi mozgalom története.
Erős Ferenc (1996) Ferenczi a derék katona. Sigmund Freud – Sándor Ferenczi: Correspondance. Tom II. 1914-1919. http://scripta.c3.hu/buksz/96/03/eros.htm
Erős Ferenc (2011). Pszichoanalízis és forradalom. Budapest, Jószöveg Műhely Kiadó
Erős Ferenc (2013). A pszichoanalízis a budapesti egyetem orvoskarán 1918-1919-ben.
Kovai, M. (2016). Lélektan és politika. Pszichotudományok a magyarországi államszocializmusban 1945–1970. Budapest, L’Harmattan Kiadó
Pléh Csaba (2009). A korai magyar kísérleti pszichológia és a nagyvilág-Révész Géza emlékére Magyar Pszichológiai Szemle, 64(3), 467-495.
Szokolszky, Á. (2016). Hungarian psychology in context. Reclaiming the past. Hungarian studies, 30 (1), 17-55.