Pszichológiatörténet

Az Osztrák-Magyar Monarchia részeként Magyarország a német kultúrterülethez tartozott és rohamos modernizáción ment keresztül. Sok tényező hatott a pszichológia befogadása felé. Az akadémiai világ képviselői az osztrák területeken, Német- és Franciaországban járva ismerkedtek meg az új tudománnyal. A pedagógusok között terjedtek a reformpedagógiai gondolatok és a gyermektanulmányozás. Budapest Európai nagyvárossá válása és az ezzel együtt megjelenő társadalmi problémák (szegénység, bűnözés, alkoholizmus) megjelenése, a népoktatás 1868-as bevezetése, az elmeügy sürgető problémája, ehhez kapcsolódóan pedig a háborúban szerzett tömeges „gránát sokk” az alkalmazott lélektan irányában teremtett olyan társadalmi talajt, amely készen állt a pszichológia befogadására.

Pszichológia az akadémiai világban

Ahogyan Európában, nálunk is megjelentek a 19. században különböző frenológiai, karakterológiai elméletek. A filozófiai és pedagógiai szakirodalomban tárgyalni kezdte az új tudományt, a pszichológiát. A pszichológia első képviselői főként olyan filozófiai gondolkodók, gimnáziumi és egyetemi tanárok, akadémikusok voltak, akik a német hagyományokon épülő szellemtudományos pszichológiát művelték és terjesztették. A kulcsszerepet ebben Kornis Gyula (1885– 1958) filozófus, piarista szerzetes egyetemi tanár és játszotta, aki kitűnt lélektani tárgyú publikációival, kultúrpolitikusként pedig korszerű pszichológiai programot írt a középiskolák számára. A századfordulótól tehát modern pszicholóiai ismereteket szerezhettek a diákok már a gimnáziumokban is, az egyetemeken pedig már jóval a századforduló előtt megjelent a pszichológia a filozófiai és pedagógiai kurzusok tematikájában.

Elmegyógyászat, kísérleti lélektan, gyógypedagógia

Az ország első nagy, korszerű elvek alapján működő elmegyógyintézetét 1868 decemberében nyitották meg a budai Lipótmezőn, I. Ferenc József rendeletére. Az intézmény a nemzeti függetlenséget és a modernizációt képviselte és kiváló iskolája volt a születő magyar pszichiátriának. A kísérleti lélektan az ország két nagy egyetemének orvoskarain jelent meg az 1890-es években, két kiemelkedő orvos-tudósnak köszönhetően. Lechner Károly több mint harminc éven át vezette a kolozsvári Ferencz József Egyetemen az általa létrehozott ideg- és elmeklinikát, amely Európa egyik legkorszerűbb orvosi intézete volt. A Klinika mellett kísérleti laboratórium is működött. Lechner saját készítésű koponyamérő eszközével az 1900-ban rendezett a párizsi világkiállításon aranyérmet nyert.

A budapesti egyetem orvoskarán a fiatal Ranschburg Pál orvos-pszichiáter alapított kísérleti pszichofiziológiai laboratóriumot 1899-ben, maga dolgozott ki vizsgálóeljárásokat és készülékeket. 1902-ben publikálta német nyelven hírnevet hozó kísérleti munkáját a homogén gátlásról, amelyet máig Ranschburg-jelenségként emleget a szakirodalom. A Ranschburg-labornak 3 év működés után el kellett hagynia az orvoskart, miután működését nem nézték jó szemmel. Ezt követően a Ranschburg a közben kibontakozó gyógypedagógia intézményrendszerbe vitte át kutatólaboratóriumát. Ez 1906-tól államilag támogatott kutatóhely lett, Gyógypedagógiai és Pszichológiai Magyar Királyi Laboratórium néven. A laboratórium a pszichológia fejlődésének egyik meghatározó központjává, tudományos műhelyévé nőtte ki magát. A pszichológia és a gyógypedagógia szoros összefonódása ettől kezdve a magyar pszichológia felődésének egyik sarokpontjává vált. Ranschburg elsők között végzett nemzetközi jelentőségű vizsgálatokat a gyermekkori olvasás-, írás- és számolászavarokra vonatkozóan.

A gyermektanulmányozás

A gyermektanulmányozás nemzetközi mozgalmába a magyar pedagógusok egy része korán bekapcsolódott. Már a századforduló előtt megjelentek publikációk, amelyek a gyermekek tudományos tanulmányozását szorgalmazták és reformpedagógiai nézeteket vallottak. A mozgalom azonban Nagy László tanítóképző intézeti tanár vezetése alatt nyert országos jelentőséget. Nagy László 1906-ban létrehozta a Magyar Gyermektanulmányi Társaságot, amelynek célja a pedagógiai gyakorlatnak a gyerekkor tudományos ismeretére alapozott átalakítása volt. A gyermektanulmányozás rövid idő alatt országos mozgalommá vált. Tevékenysége kiterjedt jogi, gyermekvédelmi, gyermekirodalmi, pályaválasztási, adatgyűjtő, pedagógiai, kísérleti lélektani területekre. Ez utóbbit Ranschburg Pál vezette. A mozgalom pártfogója volt az Országos Gyermekvédő Liga. A Gyermektanulmányi Társaság szakmai és közéleti fórumot nyújtott a gyermeklélektan és a pedagógia iránt érdeklődő szakembereknek, és nagy szerepet játszott a pszichológiai ismeretek terjesztésében. 1911-ben Budapest főváros közgyűlésének rendelete alapján jött létre a Társaság szakmai központja, a Fővárosi Pedagógiai Szeminárium és a hozzá kapcsolódó Lélektani Laboratórium Nagy László és Weszeli Ödön vezetésével. A háború alatt, 1915-ben valósul meg a Társaság segítségével a gyermektanulmányi alapokon szervezett, kísérleti Új Iskola Domokos Lászlóné vezetésével. Ugyanebben az évben kezdi meg működését, szintén gyermektanulmányi elvek szerint, Budapesten a Családi Iskola, Nemesné Müller Márta vezetésével.

A pszichoanalízis kezdetei

A pszichoanalízis megjelenése Magyarországon Ferenczi Sándor Freud-dal való találkozásától eredeztethető. A személyes találkozásra 1908-ban került sor, Bécsben. Ferenczi gyorsan bekerült Freud legbelső körébe, intenzív szakmai és baráti kapcsolatba kerültek. Freud magával vitte Ferenczit az Egyesült Államokba 1909-ben, amikor látogatást tett Staley Hall meghívására a Clark Egyetemen. Ferenczi kezdeményezésére jött létre a1910-ben a Nemzetközi Pszichoanalitikus Társaság, és az ő szervezésével alakul meg a Magyarországi Pszichoanalitikai Társaság 1913-ban. A mozgalom nem kapcsolódott semmilyen egyetemi vagy orvosi intézményhez sem. Az orvostudomány és a pszichiátria tekintélyei nem fogadták be a pszichoanalízist. A pszichoanalitikusok félig-meddig legitim módon gyakorolták a pszichoanalízist, közül kevesen dolgoztak hivatalos intézményekben. Az 1910-es évekre azonban ismert szellemi és terápiás mozgalommá vált a pszichoanalízis, – elsősorban Budapesten. Hívei jellemzően a gyorsan asszimilálódó zsidó polgárság tagjai közül kerültek ki, sokan voltak közöttük művészek, nem pszichológusok. Magyar jellegzetesség, hogy a mozgalom erősen összekapcsolódott az akkoriban igen aktív baloldali, polgári radikális és szocialista, avantgarde értelmiségi körökkel. Ferenczi részese volt a bécsihez hasonló budapesti kávéház-kultúrának, sok ismert író és művész barátja lett a pszichoanalízis híve. Ezt az értelmiségi kört erősen foglalkoztatták társadalompolitikai kérdések. Később közülük többen döntéshozói szerepet kaptak a Tanácsköztársaság kormányzatában.

Felhasznált források

Deák Gábor (1998). A magyar gyermektanulmányi mozgalom története. Magyar Pedagógia 98. évf. 1. szám 59–70.

Kovai Melinda (2015). Lélektan és (köz)politika: Pszicho-tudományok a magyarországi államszocializmusban 1945–1970. Budapest, L’Harmattan Kiadó

Pléh, Csaba (2009). A korai magyar kísérleti pszichológia és a nagyvilág – Révész Géza emlékére. Magyar Pszichológiai Szemle, 64(3), 467-495.

Szokolszky Ágnes (2016). Hungarian psychology in context. Reclaiming the past. Hungarian Studies, 30 (1), 17-55.