Életútja

Bálint Mihály (vagy ahogy külföldön ismerik: Michael Balint) Bergsmann Mór Mihály néven született 1896. december 3-án, Budapesten. Asszimilált polgári zsidó családban nevelkedett, apja, Bergsmann Ignác praktizáló zsidó orvos, anyja Berger Mária Bianka. Apja akarata ellenére változtatta nevét Bálint Mihályra, mely néven vált ismertté. Emellett vallást is változtatott, kilépett a judaizmusból, és átkeresztelkedett az unitárius vallás követői közé. Az első világháború alatt a fronton szolgált, először Oroszországban, majd a Dolomitok között. Visszatérve a háborúból orvosi diplomát szerzett, majd 1921. július 7-én feleségül vette Székely-Kovács Alizt, a későbbi neves gyermek-pszichoanalitikust, Székely Zsigmond és Rossnitz Vilma gyermekét, akit Kovács Frigyes fogadott örökbe.[4] Felesége javaslatára olvasta el többek között Sigmund Freud: Három értekezés a szexualitás elméletéről (1905), és Totem és Tabu (1913) című műveit, melyek nagy hatással voltak rá, ahogy az is, hogy Ferenczi Sándor pszichoanalitikus szemléletű előadásainak részese lehetett.

1920-ban későbbi feleségével Berlinbe költözött, ahol biokémikusként dolgozott az 1931-ben Nobel-díjas Otto Heinrich Warburg laboratóriumában. Ebben az időben biokémiából írta doktori munkáját, és házastársával együtt pszichoanalitikus képzésben vett részt, ahol Hanns Sachs képezte. 1924-ben visszatért Budapestre, ahol hamar fontos szerepet kapott a magyar pszichoanalízis szellemi légkörében. Ferenczi Sándor tanítványa ebben az időszakban, az 1920-as évek közepétől maga is pszichoterapeutaként kezdett el dolgozni. Magyar munkássága pont arra az időszakra esett, melyet többen a pszichoanalízis budapesti iskolájának hőskoraként emlegetnek. Ebben az eseménydús időszakban Mészáros u. 12. sz. alatt működő pszichoanalitikus rendelőjében próbálkozott meg először a róla elnevezett csoportok működtetésével, nagy sikert kiváltva.

Az 1930-as évek végén a politikai helyzet ellehetetlenítette a pszichoanalitikusok munkáját, így több társával együtt Bálint Mihály is emigrációba kényszerült. Manchesterbe, Angliába költözött családjával, ahol újabb megpróbáltatások vártak rá. Nem sokkal az utazás után ugyanis felesége meghalt, férjére hagyva fiukat, Jánost. Ezt követően 1944-ben újraházasodik, mely kapcsolat rövid életű, annak ellenére, hogy csak 1952-ben váltak el. Otthon maradt szülei a náci megszállást követő deportálások és letartóztatások miatt öngyilkosságot követtek el 1945-ben. Ugyanebben az évben költözött Manchesterből Londonba, ahol Master of Science (!) diplomát szerzett pszichológiából. Itt találkozott 1949-ben későbbi feleségével, Enid Flora Eichholz-cal, aki a londoni családsegítő szolgálatnál dolgozott, és akinek segítségével terápiás-kiképző csoportokat szervezett. 1950-ben szervezte meg hivatalosan az első Bálint-csoportot, és 1957-ben írta meg fő művét: Az orvos, a betege és a betegség című könyvet. Az ezt követő évben, 1958-ban feleségül vette Enidet, akivel haláláig házastársi viszonyban élt. Angliában elismerték munkásságát, 1968-ban a Brit Pszichoanalitikus Társaság elnökévé választották.

1970-ben halt meg az angliai Bristolban, abban az országban, ahol munkásságának legfőbb részét alkotta.